|
|
|
A Kézműves Akadémia projektben való együttműködés keretén belül, a Center DUO kovácsműhelye, fogadta az első látogatócsoportot. A Puconciról érkezett Franc Kovač Franko bemutatta a tanulóknak a kovácsolási technikákat és az alapvető elméletet, végezetül pedig a gyerekek is kézbe vették a kalapácsot, és addig verték a vasat, amíg izzó volt. Ezt követően, a Center DUO helyiségeiben, megtekintették a muravidéki kézművesek alkotásaiból készített kiállítást. A tanulók így egy helyen megismerhették a különböző kézműves tevékenységeket, az élő hagyomány múltját és jelenét, majd pedig a kovácsműhelyben, egy kemény munkával kiérdemelt, valódi „cövekkel” a zsebükben térhettek haza. (szöveg és fotó: Ivan Kuhar, Center DUO)



